I.évad 3. rész

Sindy szorosan húzódó egymásra épülő virágokkal teli utcákról, utcára fordult. Csendes helynek tűnt. Réginek. Mégis sok helyen teljesen más volt, azaz kezdett nyilvánvalóvá válni a különbség. Sok zsákutca volt, mely kedvezett a rosszaknak. Londoni stílus a Skóciával váltogatták egymást. Összességben ijesztő és szép volt. Az egyik utcán jött vele szembe egy balon kabátot sapkát és napszemüveget viselő alak .

-  Üdvözlettem Olivia.

-  Uram.- bólintott a lány.

 Elhallattak egymás mellett. Sindy macskaköves utcára fordult. Kezdett sötétedni. Oda ért az iskolához. Ami nem más, mint egy hatalmas kastély. Közben telt az idő. A sötétség vászonként hullott a falakra. Sindy a kapuhoz sietett. Minél jobban közeledett annál jobban látszott az iskola nagysága. Kapunál egy régi fajta mercédesz bekapcsolt motorra búgott. Mint ha a történelemből gurult volna ki.

-  Na, végre Olivia kisasszony! – Inget, vászonkabátot és lakcipőt viselő ember állt ki a sötétségből és sietet Sindy felé.

Jó estét Matt.- Sindy megörült.

-  Csinos ma este Kisasszony. – Matt mosolyában kivillantak szemfogai.

-  Köszönöm! – Mosolygott Sindy. – Mesterem?

-  Már a kocsiban várja önt.

-  Vagy úgy.- Matt kinyitotta a kocsi ajtaját.

-  Köszönöm .- Sindy beült . A vámpír meg becsukta. Sindy mellett ült már a mestere. Elegáns öltözetben, őszhaját szépen megigazítva fogta öreg aranymarkolatú séta botját. Ölében pedig nyugodott szép régi sapkája. Sindynek, még gólyaként mesélt róla, hogy az apukája adta neki mielőtt megölték volna . Ez volt Elijah utolsó emléke az édesapjára. Emiatt nem csak ő hanem mindenkitől elvárta, hogy az ütött-kopott sapkáját tiszteljék.

-  Jó estét mester! Sajnálom, hogy

-  Tudok róla.- nézett előre.

 Közben Matt is beszállt az autóba. Miután a vezető ülésbe a vámpír kényelmesen helyett foglalt. Kigördült a kastély falai alól. Ezután az emberi világban a kivetítő hirtelen kikapcsolt. Rövid idő után ismét bekapcsolt. Sindy már nem ült a kocsiba . Épp mesterével beszélgetett , ott  Alcander udvarában. A hely szebb volt élőbe. A szökőkutak csobogása, szentjánosbogarak tánca felejthetetlenné tette. A mesés jázminok illata töltötte be a levegőt. Tücskök ciripelését olykor angyal szárnyak csapásai rendítették meg. Az érkező vendégeké vagy csak az őröké.

-Tudom, ma estére neked feladatott van. Tehát jó munkát. Minden úgy alakul, ahogy azt, akarják.- Sindy mestere mondatától gondolkodóba esett. Kik akarják? Végül rájött megint csak jó öreg figyelmeztető szöveg, bár most különbözött a szokásostól. Lényegre törően fogalmazott Elijah. Sindynek eszébe jutott a kulcs fontosságú tudnivaló , a mesterek mindig mindent tudnak. Eszébe jutott az iskolában való történtek, talán azt is tudja? Próbált nem gondolkodni rajta, még a végén a mestere, a gondolatait fogja meghallani. Válaszul bólintott egyet.

 Virágok között sétálva a lány megnyugodót. Alcander házának ajtajában több vendég is álldogált. A mester mellkasához emelte kezét jelezve a lánynak, itt az ideje belekarolni. Felléptek a lépcsőre. Sindy felnézett. Alcander háza ámulatba ejtette. Mindenhol erkélyek voltak korlátok nélkül, evvel is az angyaloknak kedvezve.

-  Mr. Elijah és Olivia kisasszony, üdvözletem szerény hajlékomban. – Sindy lerántotta fejét. A közeledő Alcandert vette észre. Élénk lila tollai a lámpafényben szikráztak. Izmai megfeszültek jellegzetes ruhájában. Sötétebb árnyalatú tógát viselt. Amely mozgása közben libbent lábain.

-  Viszont uram, viszont. - a mester szabad kezével levette kalapját.

-  Nyugodjon meg mester, semmi hátsó szándékom nincs. – Alcander mosolygott. Sidnyiben és a mesterben is ez a mondat semmit sem ért. Sőt inkább jelként vették, hogy valami történi fog. Az őszinteség halovány jellét sem tudták kivenni mosolyából.

-   Nem szeretném, ha a legjobb Herous-mal történne valami.

-  Egyetlen egy hajszála sem fog görbülni a gyönyörű kisasszonynak. –nézett Sindyre.

-  Ó, ebben nem is volt kétségem Alcander. – mester megmarkolta sétabotját.

-  Nagy kár mester, hogy sürgősen mennie kell. Lemarad e mesés estéről. De megértem, hogy dolga van, nem is tartóm tovább fel. – mosolygót továbbra is Alcander. Sidny elengedte a mestere karját. Alcander megfordult és a tömegben eltűnt.

-  Valamire készül Alcander, légy óvatos Oliv.- suttogta Elijah Sindy fülébe. A lány bólogatott.

 A mester megfordult és lesétált a lépcsőn. Sindy nagy levegőt vett és beljebb lépett. A terem hatalmas volt, telis-tele vendégekkel. Minden díszben állt. A bejárattal szemben a főlépcső ragyogott díszpompában.  A tömegben hamar talált egy ismerős arcot. Clarat látta meg Edward unokahúgát piros csillogó ruhájában.  Jobban szétnézve egyre több volt az ismerős. Lewis-i vámpírok, Silverman-i vámpír család tagjai. A Ford-i farkasok, Peterson-i mágusok,  Malone-i királynők. Ekkor jutott eszébe Ryan. Előrébb lépett hátha észreveszi a sokaságban. Sehol sem látta a fekete hajú vámpírt se nap sárga színű szemeit. A főlépcsőre izzó piros színű szárnyaival, Alcander apródja állt ki.

-  Legyenek szívesek az asztalhoz fáradni, a vacsora tálalva.

        A beszélgetések abba maradtak, mindenki a fiatal angyalt figyelte. Majd az emberáradat elindult az étkező felé magukkal sodorva Sindy-t. Az étkező bálterem is lehetett volna. Hatalmas csillárok lógtak le a mennyezetről.  Az asztal saccolva lehetett négy méter széles, hosszúságra meg kitudja. háromszáz valahány vendég ült le a finomabbnál finomabb ételekhez. Sindy is helyett foglalt az egyik kézzel faragott széken. A terítik királyhoz méltó volt. Porcelán aranymintákkal díszítve, 3 tányér. 3 fajta villa, kés, kanál több változata, és persze a poharak változatossága. Kelyhek melyekben friss vér bugyogott. Sindy szétnézett, Ryant még mindig nem látta. Tőle két székre ült Clara ami ahhoz képest jó hírnek számított. Bármelyik percben, ha a dolgok eldurvulnak, akkor könnyebb lesz megmentenie. Szíve mélyén azért remélte, hogy erre nem kerül sor.

-  Olivia?- Sindy balra fordult.- Óh, kegyed mellé ültem..- a lány szeme előtt régi jó barátját látta meg öltönyben és rolexban. Soha sem tudta, volna elképzelni öltönybe, de a rolex, mi a lámpafényben csak ragyogót a kezén szépen meglepte Sindyt

-  Szia Nathaniel!- Sindy mosolygótt.

-  Nagylány vagy már. Halottam sikereidről. Jó Herous vagy.- Nathaniel megfogta kelyhét és belekortyolt.

-  Kösz Nath. – a vámpír csak kezével legyintett ,majd abba hagyta a ivást.

-  Óóó. A kedvencem 0-s.- Nathaniel élvezte még a vér utó ízét.

A következő pillanatban lágy hárfák kezdték el dallamaikat. Intve a vendégeket lássanak hozzá a lakomához.

-  Jó étvágyat Olivia!- Felemelte a kezében lévő kelyhet a vámpír.

-  Neked is jó étvágyat, Nathaniel.- Sindy mosolygót majd befordult az asztalhoz.

 Szemeivel végig pásztázott a jelenlévőkön, ki mit szedd tányérjára. Majd Nath-ra tévedt. Tudta, hogy vámpír, de érdekelte mit tud szedni magának. Végül hús vér-öntettel és saláta éktelenkedett barátja tányérján. Elmosolyodott magába, milyen buta. Hiszen gólyaként sokszor suli után Nath-el étteremben pihenték ki napjaikat, és a vámpír ugyan úgy meg tudta enni az emberi ételt. Sőt mi több élvezi az emberi ételek aromáját. Újra az ételekre vándorolt Sindy szeme. Nehezen szedett magának ananászt hallal. Evés közben a szembeni falon nézegetett egy festményt, tudta, hogy történelem órán még nagyon rég arról tanultak. Alcander nyolcadik győzedelmes háborújáról, mely során öt falut irtott ki, négyszáz körül. Az olajfestmény egy jelenetet ábrázolt, ahogyan Alcander hatalmas szárnyaival az égből előtörve öli meg az ártatlan népet. Ekkor gondolt jobban bele Sindy kinél is van. Vacsorája utolsó falatját nyelte le, mikor jelentkezett egyik képessége. A festmény neki megelevenedett, hallotta a vészkiáltásokat, Alcander és serege szárnyainak csapásait. Lángok tombolását. Érezte, amit ők éreztek, Alcander örömét a nép szenvedését. Becsukta a szemét, próbált másra koncentrálni. Ám ijedtségben reflexből kinyitotta. Szembesült a körülette nyüzgö emberekről. Látta az asztal mentén a szolgák serege, igyekezet a mosatlanokat leszedni és a desszertet tálalni. Csoki szökőkutaktól, torták százaitól, zselék színeitől futott össze Sidny szájában a nyál. Mégsem szedett semmiből, még mindig a festmény okozta érzéseivel küszködött.  Ekkor az egyik szolga az asztalra helyezett egy cukros tálat véletlenül Sidny karjához ért.  A lányba villámként hatolt a fájdalom, melyet szegény szolga érzet régebben. Gyorsan jobbra rántotta fejét, hogy megbizonyosodjon Clara épségéről. Clara eszegette tortáját, a szolgák pedig távoztak a teremből. Minden rendben tűnt, mégsem érezte. Elnézett balra és srégen megtalálta Alcandert. Clarahoz hasonló ő is desszertjét fogyasztotta. Minden aggasztóan nyugodt volt, kivéve lelkében. Lesem tudta venni szemét Alcander mikor ismét jelentkezett képessége. Rikoltozásokat, óbégatásokat kezdett el hallani. Falakra nézett ahol lecsorduló vért vett észre. Nem akarta megtudni e falak miket láthattak és élhetek át az angyal mellett. Felállt és kiment a teremből. A folyosó tele volt az hasonló festményekkel, mint amit már szemügyre vett az étkezőben. Ezeken is Alcander győzedelmelyit ábrázolták. Egytől egyik átélte mindent. Lefordult egy másik folyósorra ahol meglelte a mosdót. Hatalmas volt és pompás. Sindy a csapokhoz sietett. Megnyitotta a hideg vizet és megmosta arcát. A hangok abba maradtak. Sindy felnézett és elzárta a csapot. Meggyötört testét szemlélte. Majd egy hatalmas puffanás zengette be a kastélyt, melyet sikítások követtek. Sindyiben jelentkezett ösztöne, hogy baj van és menjen segíteni. Fejét az ajtó felé kapta és elindult. De úgy vélte most is a festményeket hallja. Így hát lassan lépett ki a fürdőszobából. A folyosón hangosabban hallotta a sikításokat. A puffanások és egyéb zajok csak erősötök . A lány a festményekre pillantott, meglepően csendben és mozdulatlanul lógtak a falon. Gyanú lobbant fel benne, mi van ha tényleg valami baj? Gyorsabb lépteket kezdett el venni. Lefordult a másik folyosóra, ahol a menekülőkkel találkozott. A rohanó tömeg az étkezőből áramlott és a tárva nyitott bejárati ajtón hatják el az épülettett. Sindy oda futott az étkező ajtajához és kinézett az udvarra. Hallotta az angyalok repdesését, de látni nem szerette volna. Alcander serege tucat számra mészárolta a menekülőket. Nyilvánvaló vált benne, hogy nem véletlen ez a vacsora, Alcander meg semmit sem változott. Azonban eszébe jutott Clara. Befordult az étkezőbe, egyenesen a káoszba. Nehezen vette észre a zűrzavarban az összekuporgó lányt. Alcander hangját hallotta, ahogy kacag, és Clara nevét kiabálja. Lehajolva odaszaladt Clarahez és a csuklójánál fogva kirángatta a folyosóra. Folyóson talált egy szekrényt, zárral. Sindy egy kézmozdulattal lerepítette a lakatott. Szekrény ajtait lendületből kivágta, Clarat meg belelökte. Sindy egy megrémült arcot látott maga előtt, melyet a lámpafény halványan világított meg.

-  Idefigyelj a nagybátyád bízott meg, hogy vigyázzak rád. Szóval te szépen itt maratsz.- ráparancsolt a zavarodott lányra

-  Ismered Edward-t?

-  Igen, de most nem ez számít. Védő burkolatba teszek, bármi is történjék, az majd megóv. Érted?- Clara ijedten bólogatott, mint egy kiskutya. - Fontos, hogy csendben maradj, meg ne halljanak! És még egy tudnom kell, mért akar téged megölni Alcander?-Sindy mereven nézett a szekrényben álldogáló lányra. Clara meg sem szólalt. - Clara!- Sindy felemelte hangját. A lány szája megremegett.- Igen, Clara? – Sindy feljebb emelte hangját.

-  Én leszek majd a jövőben Alcander orvosa. Egy halálos betegséget szed majd össze és… és nem tudom, megmenteni. – Clara remegett szavai közben. Sindy az étkező felé fordította fejét. Láthatóan elgondolkodott. Egy kém, mint gyógyító? nem nagyon értette. – Elmondod a neved?- Clara hangja simogatta Sindy füleit, mégsem mozdult szája, se semmilyen porcikája. Elengedte a kérdését füle mellett. Végül lassan visszafordította fejét a szekrényre.  Egy lépést hátrább lépett, és mindkét kezét felemelte. Lassan egy szabályos kört irt le a levegőben. Clara körül haloványon kék buborék kezdett megjelenni.

-  Olivia.- Clara elmosolyodott, utána lekuporgott a szekrény aljába, a buborék pedig teljesen körülvette.

 Sindy fogta az ajtóit és rácsukta. A szekrény belsejében a lány semmit sem látott, mégsem félt, bízott a burokban és a Olivia nevezetű megmentőjében.

     Sindy miután biztonságba helyezte Clarat, és elindult az étkező felé vette észre, hogy Alcander hangja és elvétve kinyöszörgések mellett már mást nem lehetett hallani. Az a ricsaj, ami betöltötte a kastélyt megszűnt. A lány, gondolkodás nélkül befordult az étkezőbe. Hullák százai hevertek vérünkben. Sindy szétnézet a hatalmas teremben. Háta mögött a sarokban egy guggoló alakot látott meg az egyik holt test felett, sapkában és ballonkabátban . Gondolta magában csak egy kiéheztetett, vámpír lehet, mely élvezi e szörnyűséges helyzetet . A terem túlsó végében Alcander állt kezében egy vámpírral. Látszatra eszméletlenül lógott az angyal keze között. Sindy igyekezett beljebb sétálni, de a hullákat elég nehezen bírta kerülgetni. Alcander-re pillantott, aki szabad kezével egy könnyed mozdulttal törte el a vámpír nyakát, majd boldogan felkacagott. A vámpír hamuként ért földet, vagyis az maradék része, amely nem gyilkosára szállt. Sindy úgy vélte most kell lépnie.

-  Igazad volt Alcander, tényleg mesés ez az este. – A lány gúnyosan tapsolt hozzá.

Az angyal felfigyelt, Sindnyre.

-  Látod, sosem hazudok. – Alcandert nem hatotta meg a lány megjegyzése.

Alcander lassan közeledni kezdett, Sindy gyors pillantásokkal mérte fel mibe is keveredett, és hogy élhetné túl. Egyik hulláról a másikra nézett. Észre sem vette, hogy Alcander megállt tőle úgy hat méterre. Egyenest Sindyt nézte. Alcander végül abba hagyta és cselekedésre váltotta idejét. Kezeit felemelte és készen volt ölni. Sindy szeme sarkából vette észre a felé közeledő Th-burkot. Csak izzott és pulzált a levegőben, egyre sebesebben a lány felé. Sidny ösztönösen kezét emelte, de már későnek bizonyult. A mögötte lévő falba hatalmas csattanással repült. Kicsit bontva magával a falat. Fájdalmakkal esett le a csempére, fejére pedig tömérdek vakolat hullt. Mire össze tudta magát szedni és nehezen felkelt magáról ledobálva a nagyobb téglákat Alcander következő Th- burkolatot dobott Sindyre. A lány ismét a földön találta magát hallotta, ahogy sorra egymás után három bordája is eltörik. Hirtelen elege lett az angyal játékából és fájdalmak ellenér is szembe száll Alcander-rel.

A fal nagy por réteget generált így hát Alcander kénytelen volt közelebb menni, hogy valamit is megláthasson. De meglepetésére Sindy eltűnt. Gyorsan körbe nézett, sehol senki csak a sarokban gubbasztó alak. Az angyal végül a törmeléket kezdte piszkálni, remélve megtalálja a lányt. Sindy a hullák között feküdt, persze csak tette magát. Nem volt magára büszke, hogy hátba-támadós stratégiát választja, de nem hitt már másban. Óvatosan mozgott elsőnek csak szemét nyitotta ki. Miután megbizonyosodott, hogy Alcander még mindig a téglák között keresi, felgyorsította mozdulatait és már talpon is volt. Szédült és fájdalmak kínozták. Tudta. hogy belső vérzése van, és azt is tudta, hogy emiatt nem vacakolhat, mostmár minden másodperc számít. Kezét lendítve máris, Th-burkolat volt a levegőben. Alcander szárnyaiba talált. Na persze az angyal szárnyai csak picit perzselődtek meg, szinte észre vétlenül.  Alcander villámgyorsan megperdült és szikrázó tekintetett szórt a lányra.

Alcander keze már az levegőben is volt, Sindyre meg az újabb halállökés ereje sújtott. Hullák közé esve, csak magában bosszankodott. Kikászálódva a testek közül Alcander kacaja csapta meg fülét. Végül, mint egy fejbe vágással jött az ötlet. Sindy mindkét kezét emelve légörvényt és Lm- buborékot, dobot az angyalra. Alcander hatalmas csattanással és rombolással csapódott a terem végébe. minden üveg ripityára tört. Mennyezetről lógó hatalmas csillár is nagy tömeggel csapódott az élettelen testekre.

     Az eddig gubbasztó alak, felfigyelt. Lassan felállt, és megfordult. Alcandernek még időbe telik, míg fel kell, így hát Sindy megengedte magának, hogy a terem túlsó sarkára figyeljen. Az alak határozottan óvatos lépései nyilvánvalóvá tették zavarodottságát. Már nem ember. Gondolta magába a lány. Végül teljesen rálátást látott az idegen arcára. Fekete haj és nap sárgán csillogó szemek elterelték a szájából folyó vérről, de az összkép egy szíven szúrással ért fel Sindynek. Ryan volt.

         Kijjebb nyomta fejét, mintha szagolta volna a levegőt. Fejét csavargatta végül egy ördögi mosolyra húzódott véres szája.   A nap rajta már nem segít… Tűz! Th-burkolat, hát persze tűz… Sidny fejében kavargott a megoldás. Emelte kezét és már lökte is az égő pulzáló gömböt a vámpírra. A végeredményt nem láthatta, csak foszlány hangokat hallhatta, mert Alcander idő közben felállt és haragtól izzó tekintette végérvényes lett. Addig nem nyugszik, míg meg nem öli Sindynit. Keze lendült , A lány pedig ismét csak repült. Ezúttal a terem közepén találta magát. Meleget érzett, nyugtató meleget. Tudta mi lehet az. A vére csordogált mellette. Pont a hatalmas lezuhant üvegcsillárra esett. Ami nem csak karcolásokat, hanem néhol át is szúrta Sindy testét. Most már tudta milyen érzés lehet leszögezve lenni.  Nem a legkedvesebb élményei közé sorolható. Az angyal már szinte győzedelmes lépéskel közeledett Sidnyihez. Ám ő még most sem adta fel. Végül is Herous vagyok, halálig küzdök. Futott át agyán.  Szétnézet, várta a megoldást. De nem jött. Tudta, fájt mindene, keresni nem akart, de magától nem jött. Az ajtókra pillantott pontosabban be a konyhába. Befutni nem tudna, nem lenne elég idő, de nem is akart, most már rá jött. Megtalálta a megoldást. Alcander oda ért hozzá fölé hajolt és a szárnyai közé nyúlt. Óvatosan kihúzott egy hatalmas és rangjához megfelelő csillogó kardot. Lendült és a lány hasába hatolt. Sindy teste összerándult. Nem hitte el, hogy újabb fájdalom meg tudná lepni. Most már csak percek választják el. Most vagy soha. gondolta magában. Összeszedte maradék erejét és lendítette kezét, ahogy még soha, a konyha felé.  Alcander arca eltorzult pontosan tudta mi fog történni. Bummm. Az egész hely berobbant.

    Következő percben Sidny kint állt a lépcsőnél kezet fogva Alcander-el. Mind ketten zavarodottan, körülöttük nyüzsögtek, a vendégek távoztak. Vacsorának vége? Gondolkodót magába Sindy. Hirtelen mellette termet kedves barátja Nathaniel.

-  Alcander pompázatos volt a vacsora. – Az angyalra mosolygott. – Na, de a kisasszony és én távozni óhajtanánk. – Nézett Sidyre.

 Alcander végül kapcsolt és erősen megszorította a lány kezét. Bólintott egyet, elengedte Sindy kezét. Nicholas magával húzta a még mindig zavart Sindyt. Csendben hallattak majd a sövények végén Sindy törte meg a csendet.

-  Idő betekintés?- nézett a vámpírra.

-  Én jobban szeretem a sorstekintő megnevezést, de igen az.- Sindy agya fordulatszámon pörgött.

-  Mi… mi...?

-  Mikor a desszertet hozták onnantól magadon kívül lettél, és bátorkodtam oly módon, hogy Alcandert is szemügyre vegyem, és mert hasonlót vettem róla is le egyszerű volt összerakni. – egy pillanatra sem nézett Sindyre.

-  Na persze, biztos csúnya a történet vége, ha Alcander csak így elengedett minket. – Most elsőnek nézett rá a lányra. Megértette, hogy a vámpír hallani akarja.

-  Ja, az volt. – dünnyögte Sidny. Nathaniel elkeseredett, hogy nem kap választ.  Okos volt és tudta, most nem jó pillanat még feszegetni a témát, így hát rá hagyta.

Sindy a sövények végén álldogált egyedül. Nathaniel már órákkal hamarabb otthagyta, elment. Az idő telt, a lány egyre jobban unta a várakozást. A kikövezett utat nézte melyen órákkal ezelőtt lépkedett. Feltűnt az úton a várva várt lány. Mosolyogva bólogatott a körülette nyüzsgő embereknek. Gyorsan barátkozik; gondolta magában Sindy. Felismerte a körülötte lépkedő alakokat. Diserisi klán hat legfiatalabb tagját. Clara arcát villámcsapásként hagyta el a mosoly, és átvette a rémület. Sindy már tudta is, Clara is emlékszik, ha mindenre nem is, de valamire biztosan. Hirtelen rossz érzés öntötte el, eszébe jutott Ryan. Ő vele mi lehet? kérdezte magától Sindy. Clara-ék odaértek, némelyik Diserisi köszönt Sindynek. A lány bólogatott, majd karon ragadta óvatosan Clarat, és magához húzta. A vámpírok értették, viszont a fiatal kezdő még mintsem. Clara rémült arca, magára festette a fejében kavargó kérdést a vámpírok számára; mért nem segítettek? Diserisik elköszöntek és elmentek.

-  Tudom, hogy rémlik valami szóval ki vele .- szólalt meg Sindy .

-  Mindenhol tűz.- Claran látszót az emlék még a szeme előtt lebeg.

-  A robbanás- Sindy szinte már suttogta.

-  Minden. Te, a vér, kiabálás. Szekrény. – fejét Sindyre fordította. Könnyben állt a szeme. - Meghaltál.

-  Sokat kell még tanulnod, de most megyünk. –elindult Sindy.

-  Mi? Hová?- Sindy után futott. – Mikről beszélsz? Meghaltam? Nem értek semmit.- Claranak gyorsan kellet menni, hogy ne maradjon le Sindytől. Többször meg-megbicsaklót a lába. Sindy hamar megunta és türelme ide vagy oda, megállt. Claranak majdnem összebicsaklót a lába, a gyors tempó után hirtelen jött megállástól. Sindy megfordult. Tettől talpig végig térképezte Clarat. Végül a magas sarkúján hagyta tekintettét.

-  Vedd le! –parancsolta a lány.

-  Micsoda? - ráncolta homlokát Clara.

-  Mondom, vedd le. –mutatott a cipőre. – Vedd le és dobd el, vagy hozd a kezedben, mit bánom én, csak le velük. – Clara tétovázott egy picit, végül levette.

-  Mért nem válaszolsz semmire? –bökte ki a kérdést Clara. Sindy egy pillanatra a lányra nézett.

-  Inkább neked, mért van ennyi kérdésed.

-  Ismét nem válaszoltál.

-  Na, jó, válaszokat akarsz? hát rendben. Először ez itt a valóság.- gúnyosan mutogatott körbe- másodszorra élsz, pont, mint én. És, mint már mondtam sokat kell még tanulnod. Amire emlékszel félig megtörtént. Időbetekintést éltél meg. Vagyis sorsbete… mindegy is- eszébe jutott Nathaniel-el való beszélgetése. –lényeg Alcander ölni akart, és meg is tette Th-burkolatokkal vergődve, végül sikerült megölnie, de az utolsó pillanatban berobbantottam a gázpalackokkal mindent.

-  Th mi? Mi? Mi van…?

-  Th-burkolatt, azaz tűz-halál burkolat. Tűzből és energiákból álló labdaszerű képződmény. Mint egy gömb, amely ölésre termett. Persze a varázslatok gyengítenek rajta. Alcander-hez hasonló van, aki meg sem érzi.

-  És te?

-  Én… repülök tőle.- fájdalmas kacagás tört ki Sindyből. – Nem tudnám megmondani hányat birok ki, de érezni nagyon is érzem.

-  Te?... te vagy az a, a sulimba, a lány ,a Herous ?

-  Igen voltaképp, biztosan.

-  Uramisten, uramisten

-  Ha még egyszer kimondott, hogy uramisten esküszöm

-  Bocs, bocsi. Csak hát a suliba te-te… Rólad tanulok történtek órán. Vagyis rólad is. Uram atyám, fantasztikus vagy.

-  Szuper, ha abbahagynád ezt –mutatott Clara-re- megköszönném. Most pedig Edwardhoz megyünk. Utána én meg bemegyek a suliba.

-  De a mesterem? Nekem is mennem kell.

-  Mért kell veled állandóan leállni, vitázni, ha mondok, valamit tedd meg, és ne ellenkezz már folyton. A kérdéseidet meg hanyagold az órákra.

A kivetítő az emberi világban hirtelen kikapcsolt. Annyira hirtelen, hogy mindenki megijedt a teremben. Nagyjából 17 percig tartották vissza a lélegzetüket is.  Majd megértették, hogy semmi sem úgy zajlik a világban, mint ahogy eddig gondolták. Rájöttek, hogy az idő nagyon változatos. Vámpírok pedig, hogy vannak némelyeket kiakasztotta, meg persze a többi varázslat. Átgondolták eddig megismert osztálytársukat. Mostantól másképp néznek majd rá.