I. évad 1. rész

A fiatal Sindy,kipirult arccal és barna fürtjeivel sietett fel a lépcsőn. Törékeny kis teste még ártalmatlanabbak tűnt fekete fodros koktélruhájában, amit egy masni díszített. Idén töltötte be a tizenhetedik élet évét. Nem éppen úgy képzelte el napirendjét, ahogyan az alakult. Aznap direkt nem ment iskolába, más programja volt, sokkal fontosabb, mintsem az iskola. De egy „Jó barátja” Edward őrnagy hívatta be. Nyugtalanul tette kezét az ajtó kilincsre. A rendőr hirtelen hívta és nem értette mire fel, sőt mért az osztálya óráján találkozzanak. Edward tudta a titkok kisrészét, mely csak jobban nyomasztotta a lányt. Sindyiben csak gyülekeztek a találgatások száma. Belépett abba a terembe ahol az osztálytársainak volt spanyol órája, amit érthetetlen okokból meg kellett zavarnia. A rendőr fel-alá járkált. A tanárnő a nagy zöld táblánál torpanva próbált higgadttá válni. Az osztály Edward jelenléte miatt nyugodtan és csendesen ültek helyükön .Bár némelyik padsorban sugdosások kezdődtek Sindy öltözete miatt. Ők ezt az oldalát nem ismerték. Bár nem is szerették a lányt, nem beszélgetett soha senkivel. Csak csendben ült minden órán, szünetekben meg ritkán látták. Különcnek tartották, akivel jobb nem beszélni.  Sindy mindenkit kizárt és csak a rendőrrel foglalatoskodott.

-  Szerbusz Sindy. Nagyon csinos vagy. Talán nem vacsorára készülsz?- boldogságot sugárzott a lány felé, mégis szarkasztikusan csengett hangja. . Innen is eldőlt a lányban, hogy valami nem stimmel. Az osztály nem értette tizenegy-harminchétkor általában ebédhez szokás készülődni és nem vacsorához. a tanárnő idegesen dobálta tekintetett.

-  Igen vacsorához készülődnék és örülnék, ha rövidre fogná, mert elkések.  

Tanárnő ekkor elindult, a tanári asztal mellett különösen haladt el. Sindyben átfutott számtalan emlék. Meg sem tudná számolni hányszor látott hasonló jelenettett,és sosem végződött jól. Végül leült az egyik tanuló mellé a padba. Sindy követte tekintetével, majd gyorsan a rendőre ugrott, amikor az hangos „hol is kezdjem?” féle levegővételt vett. Görcsös arckifejezése sok mindent elárult. Nem bírta összerakni gondolatait értelmesé. Inkább a kiskaput kereste, hallotta Sindy a fejében kavargó szavakat.

-  Ha fejbe látsz, akkor most mért nem...tudod…?!- zavarosan mutogatott fejére a fiatal rendőr.

Sindy egy pillanatra elcsodálkozott, majd dühét próbálta palástolni. Sose szerette meg, hogy másoknak ez mennyire természetes. Akik tudják a titkot. Még ha igazuk is van.

-  Túl zavaros.- ráncolta homlokát- Várj egy lány….- A rendőr bólintott.

-  Az unokahúgom.

-  Szuper most megtanulom a családfád, de nem értem mire jó megzavarni egy órát és titkokat kiteregetni.- csapta össze türelmetlenül  kezeit Sindy . Edward ösztönösen a kezét a lány csillapítására, felemelte.

-  Pár évvel ezelőtt Clara-ra nekem kellett vigyázni, és, hogy is mondjam. Kicsi volt, kíváncsi. De nagyon okos. Épp az íróasztalom körül ólálkodott… – Látszott, hogy Edwardot furdalta a lelkiismerete. –óhhh. – vett egy hangos sóhajt mely szívét évek óta nyomhatta. – Megtalálta az aktádat. Akkoriban kerültél be abba az iskolába, akkor táj te voltál a főtéma. – A teremben ülök nem értették, milyen suli, akta?...  Sindy figyelmét hatásosan felkeltette. – Tavaly töltötte be a tizennegyedik életévét. Na és…- kis szünet.- Jelentkezett az iskoládba. –A lánynak hirtelen már nem tetszett a történetet. Imádta a suliját, de nem véletlenül volt minden titok. Veszélyesnek tartotta, mint mindenki más, nyomos okkal. A titok maga a pokol, mégis a mennybe lehet jutni,Sindy mindig is így gondolt rá. Persze tudta, hogy szerencséje van annak néha, aki megtud ott halni. Ne érts félre emberke, Sindy nem gondolt egyszer sem  arra, milyen lenne meghalni,imádót élni. Csak ott tényleg jobb olykor-olykor a megváltó kaszás.  – Sikerült neki a felvételi.

-  És most?

-  Gólya az iskoládban. - rendőr arca fájdalmat sugallt.

-   Normális? Várjunk csak, maga Normális? – dühödten förmedt fel Sidny.

-  Rájött. Okos volt már mondtam! Életcélul kitűzte. Azt hittem elfelejteni majd.

-  Ohhh. – kárörvendve, az ideg tépte már a lányt. – Nem is tudom, nem tudott volna valamit kitalálni?. Csak mese, vagy akármi?

-  Szeretem.

-  Ezért küldi a halálba. Hogyne, mert szereti. Érthető. – Sindy faragatlanul viselkedett, de tapasztalatból még a legrosszabb ellenségének sem kívánta volna, pont az a titkot, amibe egy védtelen lány keveredett, még hozzá, hogy most már tudta,egy barátja közeli ismerőse az a védtelen lány. – Edward lesütötte a tekintettét.

-  Még te is élsz. – a rendőr felnézett. Sindy hamarjában elhallgatott.

-  Mégis mi? Őr tanonc? UralPol? Királynő? Katona? Herosok? Krémri? Gyógyítok? Vagy már valami más.?-  A lány a „valami mást”  , hátborzongatóan ejtette ki, próbálta  a helyzet komolyságot mindenkivel megértetni.

-  Őőő Krémri, ha jól emlékszem. –  mondta Edward. A lány próbált együtt működő lenni, de nehezére esett. Nem tetszett neki a helyzet . Tudta ennél már csak rosszabb jöhet. Edwardot , pedig ismerte annyira,hogy bármi fog történni neki is nehéz lesz.

-  Tudom százszor, meg százszor áttárgyaltuk már, de mi, mi is?- Edward kétségbe esett arca,a lány lelkére hatott. Részben idegesítette is, hogy Edward nem képes megjegyezni a csoportokat, mégis érzett valamit. Ami sokkal erősebb volt .

 Sindy osztályára pillantott, a döbbent és zavarodott arcokra. Meg se akarta tudni, most mikre gondolhatnak. Jól meggondolta Edward kérdését. Megéri-e elárulni, hiszen ott van az osztály, másrészt ki hinne nekik? Megakarta makacskodni magát, hogy ne tegye meg, nem szabad. Szabályt szegne akkor. De az érzés még mindig benne volt. Hiszen ő harcos segíteni kell, még hozzá egy barátjának. Edwardra nézett, csillogott a szeme. Tudta megfogja bánni, de vett egy mély levegőt és elkezdte.

-  Ahogy belépsz, az iskolánk kapuján az örökkel találod szembe magad. Mondanom sem kell, a védelem mennyire fontos. Biztonsági rendszerünk ebben az életben sose fog kialakulni,  mert részben varázslaton alapul. A korcsoport változó a feladatott többnyire felnőttek végzik, de tanulókkal is találkozhatsz. Iskolánk egyik legkívül állóbb csoportját ők képviselik és néha a legijesztőbb  díját is elvihetnék.  Majd nagyot ugrunk, jönnek a hatalmi szervek. Többek között a mesés Királynők. Természetfeletti szépséggel ruházta fel őket a sors. Iskolánkban csak egy mester Királynő van, a többiek mind tanulók. A feladatuk lényegében bizonyos terület feletti uralkodás. Nézőpont kérdése ők a ranglistán hol állnak. Az UralPolokkal egy szinten, de őszintén talán az UralPolok egy picikét felettük. Igazából minden csoport egyenrangú mégis vannak különbségek. Na és az emlegetett UralPolok. Uralkodás és a politikából szőtt megnevezés, már is segít kik is ők. Minden féle, létező uralkodó belőlük válik. Birodalmak urai és a miniszterek. Kegyetlenek. Lehet köztük bármilyen teremtény. Általában mégis a legkönyörtelenebb faj képviselteti nagy számmal őket. Még hozzá az angyalok.

-  Várjunk! Claranak vagy egy angyal barátja. Csak jókat mond róla. Ő segít neki mindig. Ő ápolja, ha ne adj isten, történik valami. – a rendőr láthatóan összezavarodott.

-  Na, igen! Az már másik csoport. Az a bizonyos jó barátja egy gyógyító. A gyógyítok az egyik legsegítőbb készek, rendes emberek. Az ott lévő angyalok, ha neked jobban tetszik, azok őrangyalok. Tudod a jók…? –Sindy elmosolyodót.

-  Szóval tőle nem kell féltenem Clarat?

-  Nem, nem hinném, hogy kellene. Persze akadnak kivételek. Lehetnek álszentek, de nekik ritkán adatik meg, azaz erő, hogy másokon segítsenek. Ők az orvosok. csodás erő birtokában állnak. Persze mindenki kap belőle kis kóstolót. De nem úgyonaz. Ők bármit meggyógyítanak.

-  Szinte már istenek .- mondta Edward.

-  Azért nem. Hatalmuk nincs csak erejük, s az is csak jó. –Sindy komollyá vált. Nem tetszett neki, hogy Edward felszínesen áll hozzá .

-  Ranglistán nem tudom hová rakjam.. szerintem mindenki másért első. Mindenki fontos más és más okból.- Sindy elgondolkodott kimondott szavain. A rendőr megköszörülte a torkát. A lány visszatért gondolatiból.

-  Jönnek a Katonák. Háborúk, harcok, csaták, meg még a katasztrófáknál van szerepűk. Majd következzek, én. – Sindy büszke mosolyt villantott. De szemel láthatóan csak rájátszott.

-  Herosok, azaz

-  Harcosok.- Edward mondta ki helyette.

-  Röviden védünk és segítünk. Sokak úgy tartják a csúcson állunk, de őszintén már mondtam mi sem vagyunk többek senkinél.

-  Nem így vélem.

-  Pardon?- Sindy felhúzta szemöldökét.

-  Ti kilenc évig tanultok, viszont a többiek csak hét.

-  Ugyan akkor végzek, mint az évfolyamom .- válaszolt Sindy, a rendőr összeráncolta homlokát. Sindy elmosolyodott.

-  Idősávban közlekedünk. mi múltban is tanulunk. – a teremben lévők semmit sem értettek, de a komolyság gyanút sugallt bennük, ez nem átverés. Sindy minden idegfeszülést,szív összehúzódást hallotta. Némelyeknek a gondolatát is sikerült meghallania, Kandi kamerák ,de hol? vagy Itt valami nincs rendben , vagy egy szörny az osztálytársam?

-  Visszamentek a múltba plusz két évért, hogy tudjatok tanulni .- a rendőr bizonytalanul vonta le következtetését.

-  Minden alapot tudnunk kell. Gyógyítani is csekély mértékig tudunk. na, de folytatnám a listám. Jöjjenek a várva várt Krémrik. Pontosabban olyanok, mint a te egyetlen unokahúgod .- A rendőr szívverése hirtelen felgyorsult. Sindy a kilélegezett levegőjéből is meg tudta volna állapítani, ha nem hallotta volna annyira a gyors motor kalapálását.

-  Érthetően ők lennének a kémek. - A  lány lassan és hangsúlyozva nyomatosította szavait. – Sehol semelyik korban nem egyszerű és gyerekjáték a kém szakma. Na, de gondoljon, bele abban a világban milyen lehet. Nagy árakkal játszanak.

-  Mint például?- Edward hangja remegett.

-  Mint például?- Sindy ismételte a kérdést. Például az életük az a legkisebb áldozat, de akkor még mindenki jól is jár .-  Hallotta párak gondolatát : Jah persze mindenki és aki meghal? De nem zavarta a kérdés , folytatta. – Mások  életével játszanak, más területeivel és más titkaival.

-  Úristen.- Edward homlokán, verejték csillogót meg a lámpafényben. Sindy már csak mosolygót ezen.

-  Vannak még az Árnyak. Nem túl nagy szerepük van. Nevük sokat mondó. Emberi alakot öltenek.,de a napok nagy részében árnyakká állnak. Árnyak, mely nekünk is van. Árnyék, mely minden át nem tetsző testnek van, a  fény egyenesen való terjedése útjába kerülve, árnyékot vett, egy sötét térrészt. Nem más, mint a fény el nem jutása bizonyos helyen. Optikai jelenségé válnak.

-  Sosem tudtam volna így elmagyarázni az árnyékot.  De ha már észrevehetetlennek, mégis mért nem ők a kémek? – Sindy azonnal megérezte a levegőben Edward állttal kibocsájtót ionokat, melyet érzései váltottak ki az idegessége és a dühe.

-  Jogos. Azért Edward,- Sindy felkacagott.- mert náluk megbízhatatlanabb, furfang, faragatlan, hazug csalóval nem igen lehet találkozni. Tőlük származnak a legszaftosabb pletykák.

-  Ugye mások már nincsenek?

-  Akadnak még farkasok, vámpírok, de ők minden hol megtalálhatóak, jók és rosszak közt. – Nem hiték el a beszélgetést a gyerekek. Vámpírok nincsenek. Sindy mindenki fejében kavarodó kérdéseket hallotta. Persze a nem létezőnek titulált dolgokat időbe tart mire megértik.

-  Összesen nyolc miniszter van ebből az egyik iskolám

 igazgatója. – Edward nagyot nyelt.

-  Ebbe?- mutatott ujjával. - És… ebbe került be az

 unokahúgom?- Edward lassan kezdett magán kívül lenni.

-  A történtet teljesen megváltozik, ha a szereplő az egyik szertűnk. Nálam csak csodát látta. Most már a veszélyt is megértette. - A rendőr arca jobban eltorzult.  Sindy osztálya még mindig hitetlenkedett.

-  Ha ilyen veszélyes, mért nem mondta? Mér, nem száll ki?

-   Nem olyan egyszerű. Sorsunk van, mely eldőlt. Távképekben megismerjük jövőnk. Aki bekerül, szembesítik a helyzetével. Igazából a halállal. – Sindy egyszerűen ejtette ki száján a szavakat. Neki misem természetesebb a halállal farkas szemet nézni nap, mint nap. –És persze első éveseknek titoktartási kötelezettségük van.  Tartja a száját vagy meghal. Vagy rosszabb.

-  Rosszabb, ennél még is mi?

-  Ott a halál nem teljesen nyilvánvaló. Vámpírok, négyszáz éves varázslók, soroljam még? Na, de térjünk vissza beszélgetésünk elejéhez, mért hívtál be? – Sindy karba fonta kezeit.

-  Hallottam, hogy ma meghívott vagy egy bizonyos vacsorára, arról szeretnék tudni.

-  Minek neked avval kapcsolatban bármilyen féle információ?

-  Érdekel. – a rendőr arrogáns hangja visszhangzott a teremben.

-  Nem győzött meg.- Sindy meglátta Edward nyakán, kidudorodó erét.

–Mesteremmel megyek egy angyal udvarába. Kilorhoz, nagyúr, eddig csak százharminchat háborút nyert meg és négyszázban részt vett. Idén lesz ezerhétszáz-kilencven éves. - Sindy osztálya ezt már végleg nem tudta elhinni. Edward meg csak kívánta, bár ő sem hinné el.

-  Clara! Clara is megy a vacsorára. – Edward felkiáltott.

Sindy felhúzta szemöldökét. Hallására koncentrált. Figyelte a rendőr még gyorsabb szívverését.

-  Hadd találjam ki, vigyázzak rá.

-  Kérlek, ő még kislány. – Sindy sosem gondolta volna, hogy valaha is Edward fog neki könyörögni.

-  Biztos vagy benne, hogy Clara is ott lesz?

-  Igen, mesélte. De mért?- nyugtalanabbá vált hirtelen Edward.

-  Csak, mert gólyákat sosem hívnak meg.

-  Akkor Clara?

-  Leülnék a helyedben- a rendőr fogta magát és a padra felült. Sindyibe nem akart belekötni, hiszen lényegében látja a

 jövőt. - két lehetőséget vehetünk számításba. Első fel akarja használni, hisz Clara kém, erre pedig ellenérv,hogy nincs értelme még ilyen fiatalon, még csak most kezdte el tanulni, bár meglehet, hogy Alcander saját igényeinek képezné ki. Másrészt Clara megtudott valamit, amit nem kellett volna, de az is lehet, hogy ezt még Clara sem tudja. Ám, de Alcandernél sosem lehet tudni. Meglehet, hogy Clara a jövőbe fog gondot okozni és még gyenge, védtelen gólyaként könnyebb elpusztítania.

-  Azt hiszem, nem érzem jól magam.

Sindy jobbra elnézett. Közveten a tanári asztal, mellett állt.  Nézte, azt az üres helyett ahol a tanárok szokták fel-alá mászkálva, magyarázni  az anyagot. Jobb kezét felemelte és a tábla felé lendített egyet. Levegőben elkezdtek megjelenni apró, csillogó porszemcsék. Melyek kezdtek egymással összeállni. Végül egy átlátható képernyőt alkottak. Olyan volt, mint egy szivárvány a vízsugáron, vízesésen. Látod, mi van a víz mögött, de látod a szivárványt is rajta. A teremben lévők mozgolódni kezdtek. Akik eddig nem hitték el, most már igen. Voltak, akiket a rettegés fogott el, de még is csendbe maradtak. Néztek maguk elé. Nézték a hihetetlent. A képernyőn virágok látszottak. Olyan volt, mint egy film. A virágoktól távolodva egy szép kertet láttak telis -tele szökőkutakkal. Pár ember sétált, de távol voltak. Sindy ismét felemelte kezét, ám nem lendíttette hanem, mint mikor legyet hessent el az ember ahhoz hasonló mozdulatot csinált. Azok a bizonyos embereket, egyre közelebbről látták.

-  Ott van Clara!- kiáltott fel Edward.- Kik azok? Hol van? - a  rendőr nyilvánvalóan aggódott. A lány lesem vette a képernyőről a szemét.

-  Mesterével van, a másik két alak vámpír. Alcander vámpírjai. Őrei. És hát Alcander udvarába van már.

Sindy ismét lendített, most maga felé. A képernyő eltűnt. Edwardra nézett. Még csak most tűnt fel neki,hogy a  rendőr ujjával, csendben dobol a padon.

-  Megvédem, ha kell az unokahúgát. – Figyelte továbbra is a  rendőr ujját, ami csak egy röpke pillanatra állt meg.

- Köszönöm.

- Na és még mit szeretne?

- Hogy? –rendőr felgyorsította a dobogást.

- Gondolom észre sem vette, hogy idegességében az ujjával dobol. –Edward lenézett ujjára és abba hagyta a dobolást.

- Izé… régen adtál egy véd- bilincset. Akkor azt mondtad csak vészszükség esetén használjam és nagyon erős ellenfélnél. A varázslat, amiből a bilincset gyártódták

- Halálos.- Sindy fejezte be.

- Akire használtam veszélyes és csak az erejét korlátozza vele. -

A lányt érdekelte, hogy kiről beszél Edward, de tudta, hogy a rendőr nem tudná megállapítani, csak ha már hallott róla. Edward leugrott a padról és a tanári asztal mögé sétált ahol lehajolt.  Ekkor Sindy visszaemlékezett a tanárnőre, milyen érdekesen ment ott el. Gyorsan a  tanárnőre ugrott tekintette, remélte, tudatából megtud valamit. De Edward megtörte a csendet.