II. évad 7. rész

Sindy a gangban ült, vele szemben Holly jegyzetelt szorgalmasan a füzetébe. Kivételesen nem azon töprengett, hogy Holly mit is keres ezen a helyen. Pedig sokszor hasonlókon agyalt. Az ilyen félős, szótlan, csetlő-botlóknak semmi esélye sem volt. Sindy Hollyt bámulta. Göndör szőkésbarna haját mindig egy csattal tűzte össze. Észrevette Holly tátogó száját. Ismét a gondolatai hangosabbak voltak és magukkal rabolták. Koncentrált és megint sikerrel járt.

-       -    …tudott tanultam még a másik világba és látom rajtad nem vagy itt. Púp vagyok?- Holly szemei        ragyogtak, természetesen a könnyektől.

-          - Nem, csak sajna sose rózsás a helyzet. Egyszerűen soha! Viszont ez nem a lecke része szóval hanyagoljuk. - Sindy a távolba eső fákat kezdte nézni.

-          - Látom, kényelmesebb ruhában vagy már. - Holly hangja remegett, tudta, hogy veszélyes vizekre evezett azzal, hogy tovább feszegeti a határokat. Sindy lenézett magára. Végigfutott a tekintette az egyszerű trikóján, a szakadt fekete farmerján és a barna bakancsán. Fel sem figyelt eddig arra milyen jó újra bennünk lenni.

-        -   Honnan gondoltad a másik nekem nem az?- húzta fel szemöldökét Sindy.

-        -   Látszott. –Holly remegő hangja, szinte már élvezettet okozott a lánynak. Sosem gondolta volna, hogy valaki ilyen félelmetesnek véli majd. Viszont hamar elengedte az érzést. Holly estében, nem jelentett egy csepp hatalmat sem, ő csak egyszerűen félt. Végül a lány biztatásául elmosolyodott. Holly kis vártattva, de vissza-mosolygott. Sindy sokat agyalt már, hogy megkérdezze a lánytól. Ellenben egyszer sem tudakolta meg. Hollyt fürkészte a kérdés meg csak kiszaladt a száján.

-         -  Holly mért jöttél ide?  - a lány arcán fájdalom söpört végig.

-        -   Sokat piszkáltak a normális világban. Ráadásul apámnak akarok bizonyítani. hogy nem vagyok az a remény vesztet, akinek mindig is gondolt. - Sindy sokáig emésztette magában a szavakat.

-   Hány éves vagy Holly?

-       -   16 múltam nem rég.

-       -  Alattam vagy egyel. – alig hallhatóan jegyezte meg Sindy.

-       - Csak én Őr tanonc vagyok. – Holly hangja valamicskét nem annyira remegett már. Kezdett Sindy felé nyitni.

-        -  Nos, most a leckére kellene figyelni és nem traccs partit tartani. –Holly bólogatott és visszamerült füzetébe.

Két óra korrepetálás után. Sindy az edző teremben gyakorolt. Mr. Elijahnak dolga akadt, így hát az aznapi délutáni edzés elmaradt. De viszont ő, se az esti, mi több a reggeli edzésen sem jelent meg. Elfoglalta egyedül a hatalmas vizsga termet. Minden-honnan pengék, kardok, török, láncok álltak ki vagy meredeztek szerte széjjel. Aknák és láthatatlan falak húzódtak. Pallók is tűz-hányók látszódtak. A kiképzéshez minden csoport rendelkezett a számára leghasznosabb teremmel. Sindyék edzésein nagyjából mindig ugyanaz volt. Valaki az ártó szerepet kapta, más pedig a hősét. Az áldozat meg egy bábu volt. A hősnek a megadott sor szerint végig kellett mennie a pályán és megmenteni a bábút. Az ártónak, pedig mindent bevetve megakadályozni. Általában th-burkolatok segítségével tiporták egymást a falba. Most, hogy nem akadt ártó, könnyű volt. A pálya végeztével, még egyszer megnyomta a gombot, ami az egészet működésbe indítja, vagyis ezúttal épen leállította.

Elment lezuhanyozni, majd a tanulói felé vette az irányt. Elkerülte a háló körletüket, ezáltal Deant is. A háló körlet valójában, minden folyosón egy külön kis házat jelentett. Csoportonként beosztva. Mindegyikben akadt konyha, fürdő, nappali és egy nagy háló, viszont külön-külön is helyeztek el hálószobákat. Sindyék nagyszerű osztaga miatt élvezték az együtt leélt éveket. Ellenben a mostani szituációhoz hasonlóan akadt borongósabb pillanatok. Dean pedig feltehetőleg ott van.

A tanulói egy nagy könyvtárhoz volt hasonló. Sindynek már elvétve akadt órája, de vizsgája sűrűn. Holnap után is esedékes volt egy írásbeli jog ismeret. Terepen ez okozott a legtöbb gondod, mihez van joguk és meddig mehetnek el. Vészhelyzetben megölheted-e a vámpírt és hogy. Meg hasonló alapszabályokból állt az egész. A vizsgák folyton ismétlődtek,hiszen tévedni kizárt volt. A vízcsepegésre figyelt fel először Sindy, majd a távolabbra eső, könyvespolcok labirintusában álldogáló lányra. Megint a sötétség takarta arcát. Sindy meredten figyelte, mint ahogy az ismeretlen őt. Most már megbizonyosodott, hogy őt üldözi.  

Sindy látó mezőjébe hirtelen egy vajszínű folt került, kizökkentve a lányt. Dean ült levele szemben a padhoz. Vajszínű pólója szűkösre bizonyult, az izmai csak dagadtak alatta.

-          - Nos, kerülsz.  – Sindy elnézett a polcok fele, de ismét eltűnt az idegen. Dean az arcába hajolt.

-          - Hahó! – a lány ránézett. – Figyelj Oliv, nem haragszok oké?

-       -    Dean nehéz napom volt, azaz nehéz estém, most ne fárassz.

-        -   Hallottam egyest –mást. Megölted Alcandert sorstekintőben. Tőled várható volt hasonló. - mosolygott Dean.

-          - Dean, én emlékszek rá. - Sindy meredten nézett a fiúra.

-          - Még jó, hogy emlékszel. Végül is te aktiváltad a sorstekintőt.

-         -  Nem! Nem, csak. - Sindy lenézett a könyveire.

-          - Hogy értsem ezt? – ráncolta homlokát Dean. Sindy ránézett.

-          - Alcander, Clara és Nathaniel is emlékszenek. Szóval egy frászt, hogy én aktiváltam! – látszott Dean agya ezerrel pörgött.

-          - Csak ti emlékeztek?

-        -   Mit tudom én. Lehet mások is, de Dean!- Sindy kezdett már bele fáradni.

-         -  Lehetséges végül még is te aktiváltad, mert azok emlékszenek rá, akikkel beszéltél nem, de bár?

-          - Claraval csak aztán. – a fiú ismételten gondolkodóba esett.

-          - Ki is ő valójában?

-        -   Egy gólya, megbízást kaptam, hogy védjem meg.

-        -   Oké, álljunk meg én valahol totál lemaradtam. Ki adta a megbízást? És már nem azért egy gólya olyan helyen?

-         -  Edward adta és igen nekem is ez tűnt fel elsőnek. Clara Krémri, de Alcander orvosa lesz a távoli jövőben. Nem tudja, majd megmenteni és kb ennyi.

-          . Edward már, mint az a szimatkopó? – Sindy bólintott.

-         -  Meg ne kérdezd mért lesz Clara orvos, mert fantasztikus kérdés lenne, de nem tudom. - Dean elmosolyodott.

-          - Akkor sincs sok értelme egy kémből, hogy lesz doki.

-       -    Emelet van még egy lány.

-       - Lány?

-      - Csak gondolom, hogy lány. - Dean arca összerezzent a zavarodottságtól.

-      -     Pihenned kellene Oliv. Jenson is lelkileg kikészít.

-       -   A rettegett zugba talált rám, azt hiszem. – a tanulók egymás között, így nevezték az igazgatóhoz vezető lépcsőjáratot.

-       -   Az igazgatóhoz mentél? – szökött fel szemöldöke a srácnak.

-      -    Be kellett számolnom a vacsorán történtekről. Meg a vetítésről.

-       -   A drága hekusnak mi?- gúnyolódott Dean.

-        -   Is. Meg az osztálynak. – a lány viselkedése, Hollyt mintázta.

-          - Ó, drága Oliviám. - rázta fejét, mint ha ő egy bölcs mester volna.

-        -  Jenson meg? Mondjuk, ki haldoklik. - Dean abbahagyta a mókázást.

-       -    Felépül. – mondta halkan. Sindy majdnem rá ripakodott, hogy dehogy is már a halált várja. Még sem tette, hiszen Jenson így akarta. Hirtelen emlékek özönlötték el és mosolygott.

-         

          -   Dean?

-        -  Mond.

-       -   Emlékszel, amikor a sziklákon voltunk. A peremnél versenyeztünk. Én értem oda legelsőnek, megálltam a szélénél. Majd jöttél te éppen, hogy nem estél le.

-        -  Végül Jenson egyenest belerohant a levegőbe. – mosolygott Dean.

-        -  Vagy amikor a barlangban kellett átkelnünk. Az orrunkig sem láttunk és kerestünk magunk körül bármit, ami segíthetne. – Dean hangosan felnevettet majd befejezte Sindy mondatát.

-       -   Jenson szólalt meg. „Szerintem találtam valamit. „ Erre én át sem gondoltam, hogy magunkra robbanthatóm a barlangot, ha a tenyeremmel fénygömböt generálok.

-       -  De megtetted, és amit látunk. – kacagott Sindy.

-      -    Jenson egy medvét ölelgetett. – Nevetett Dean is.

-      -    Meg mikor falat robbantottak rám. Ott termet és megmentett. - jegyezte meg halkan Sindy.

-      -    Nem egyszer megmentettük egymás életét. –tette hozzá Dean.

Későbbiekben együtt tanultak kicsit. Este pedig Sindy visszament a normális, emberi világába. Már sötétedett, hatott ütött az óra. Haza ment abba a házba mit nem igazán nevezhetett otthonának. Az anyával élt együtt egy kiskertes házban. Apjáról kevés emléke maradt meg. Tűzoltóként dolgozott és egy szörnyűséges őszi estén bennragadt a lángoló épületbe, hamar meghalt csak ez vigasztalta a lányt. Sindy ekkor 3 éves volt. Pár évig anyja az egeket regélte apjáról és hangsúlyozni sem tudta eleget „de legalább nem szenvedett”. Sindy mikor hét évesen megégette kezét ráébredt mekkora hazugságba ringatta évekig az anyja. Még, hogy nem szenvedett, ez pokoli fájdalom! Megharagudott rá, ami az évek alatt sem múlt el. Szóba ugyan elegyetek egymással, de ha szükséges volt, csak akkor.  Édesanyja pincérnőként folyton túlórázott. Keveset találkoztak. Mikor Sindy a másik világ tagjává vált, pedig édesanyja haragudott meg ő rá. Mostanra már teljesen idegenek voltak egymásnak.

A ház kongott az ürességtől. A konyhaasztalon egy kis cédula hevert, mellette egy pohár tej és vacsora. A papír fecnin anyja kézírást ismerte fel.   

Túlórázok. Készítettem vacsit. Remélem, megeszed.

                                                              Anya

Leült megette, majd elmosogatta tányérját. A tejet kezébe fogta és szobájába sétált. Az ajtóban azonnal elejtette a poharat. A padlón hatalmas tócsában gyűlt össze a tej. Sindy maga elé bámult. Az ágya előtt az a lány állt, aki őt üldözte. Végre látta az arcát. A pokol szempárjába nézett, fekete szemei félelmet keltettek. Egy démon üldözte. Víz folyt a lány lábaitól és a tejjel keveredett. Az idegen ázott volt, csöpögött róla a víz. Ezt hallotta folyton, ez a hang kísérte.  A lány szoknyában volt, lucskos megjelenése ellenére mégis égett benyomást keltette. Sindy pillanatra vette le szemét az idegenről, de mire felnézett már eltűnt.