I. évad 6. rész

       A beteg szobában csend honolt, csak a gépek sípoló és kattogó zúgása volt hallható.  Sindy igyekezett az alvó betegek álmát nem elűzni. Jenson békésen feküdt az ágyon, lehunyt szemmel. Bőre élettel teli színét már egy hete elveszítette. A falfehérség viszont nem állt jól neki. A rengeteg sebből még most is szivárgott a vér. Már régen el kellett volna tűnnie, mint ahogy a véraláfutásoknak és a harapás helyeinek is. Sindy tudta jól, hogy nem szabad távlátásban megnéznie Jeson lapját a nővérke asztalán, de ahogy Jeson szenvedő arcára pillantott tudnia kellett a bordái, hogy állnak már. Szétnézett a teremben, rajta kívül pár beteg volt fent és két nővér. Az egyik a fent lévő betegek között sertepertélt, a másik pedig pontosan az asztalnál ült. Egy orvos jött be, mire az asztalnál ülő nővérke megfordult. Sindy tudta jól, most vagy soha, még egy kínálkozó alkalomra kitudja, mennyit kell majd várnia. Gyorsan a lapra koncentrált és Jenson nevére. A távlátásnak az volt röviden a lényeg, hogy el tudod tekinteni bármilyen messze. Csak ki kellett minden mást kapcsolni és erősen összpontosítania. Az erősebbeknek a tér és az idő sem jelentett akadályt. Lényegében a Krémrik, azaz kémek élete erről szólt, hogy nap, mint nap ezt alkalmazták. Persze már maga a távlátás képessége vagy ismerete bűnnek számított. Túl sok titokra derülne fény, amiből háborúk születnének. Végül is a szabályok és a különböző törvényeket el kellett ismerni, nélkülözhetetlenek voltak, de most tett az egészre. Óvatosan emelte ki a lapokat a mappából, mindent talán a tudatalattijával irányított. Ezt a részt akkor sem értette meg a tananyagban, amikor tanították nekik. Bőven megelégedett azzal, hogy használni viszont tökéletesen tudja. Az egyik lapon ott éktelenkedett fekete nyomtatott betűkel Jenson neve. A korlapon érthetően az állt, hogy Jenson bordái még a forrás kezdeti szakaszát sem jelzik. A nővér visszafordult, Sindy azon nyomban abba hagyta és Jensonra nézett. Fülledt meleg volt a kórteremben, ezért Jenson izzadt kócos szőke haja össze-visszaállt a fején. Pár tincse az arcába lógott. Sindy óvatosan kiigazgatta és a füle mögé söpörte. Jenson haja addigi puha és fényes hatását elveszítette. Magában egyre csak azon gondolkodott, hogy történt mindez. Az a fészkes ismeretlen méreg teljesen kiiktatta a Herousuk természetellenes gyors regeneráló képességét. Mérgelődött magába Sindy. Nagyot fújt, mire Jenson szeme lassan kinyílt. Mosolyra húzódott a szája, és kék szeméből könnycsepp szökött.

-   Csak eljöttél. – hangja is megváltozott, fájdalmasan ismerte el magának Sindy.

-     Igen, te vagy a legfontosabb. –nyögte Sindy

-      Ne túlozz, csak én is, mint a többiek.

-      Jenson, kapd össze magad gyorsan hős Harcos! – Sindy mellett Dean termett. Fekete rövidre nyírt haja és szúrós sötétbarna szeme tette Deant, Deanesé. Farmert és izzadt pólót viselt.

-   Igen haver, azon vagyok, nekem elhiheted. – viccelődött Jenson.

-  Nos, még mindig mosott szarként nézel ki, húzz bele haver. –paskolta meg lábát Dean.

-  Bocs, majd ha kiengednek, ígérem, elhívlak egy gyertyafényes vacsorára és pofásan kicsinosítom magam. Na, akkor majd tetszeni fogok. –mosolygott Jeanson.

-   Óh, látod Olivia nekem igazi lovagom van. – Dean jobb kezét mellkasára tette, bal kezével pedig elkezdte magát legyezni.

-  Álmodozz haver, ha azt hiszed egy újjal is hozzád érek. – válaszolt Jenson.

-   Örülök, hogy jól elvagytok, de nekem hiányoztatok és értelmesen is lehetne veletek beszélni el sem tudnátok hinni milyen jól, jönne. – Sindy árgus szemekkel nézett a fiúkra.

-   Bocsi, Oliv. Mondjad, miben segíthetünk. – Dean magához húzta Sindyt, gyerekes hangja és túlra nőtt mosolya, most cseppet sem tetszett Sinynek.

-  Ne hülyülj Dean! –emelte fel a hangját Sindy. Dean elengedte a lányt. Jenson jelzett, hogy hagyja őket kettesben.  A fiú lassan, de végül otthagyta őket.

-  Oliv, ugye tudod, én mindig melletted leszek.

-  Tudom, ahogy én is melletted. – mosolygott hozzá Sindy.

-    Nem Oliv, most nem érted.

-      Akkor áruld el Jenson, halljam, de még mielőtt valamit is szólnál, mért érzem azt, hogy nem fog tetszeni? –Sindy nyugtalan lett.

-       Beszéltem Bentleyvel.

-       Bentley? Na, ne azt ugye nem hiszed, hogy tud segíteni.

-      Oliv.

-       Az egy féleszű, gyogyós, kelekótya, hibbant!

-       Oliv, nyugi.

-      Nem! Attól a bolondtól, hogy

-     Oliv! – Jenson feljebb emelte hangját.  – Sindy rá se hederített.

-      Jenson az egy agyalágyult!

-    Olivia!

-    Tessék?- Sindy látszólag lenyugodott.

-     Szellem leszek. – Sindy úgy érezte hirtelenjében, mintha gyomorszájon vágták volna.

-     Úgy érted? – Sindy száján nem jött tovább hang, csak tátogott.

-    Ha meghalok Bentley elvégzi a lélekrablást és itt tart. – Sindy továbbra is csak tátogni bírt.

-   Már mondtam, mindig itt leszek, neked. Vigyázok rád folyton, ha pedig valami baj leselkedik rád, tudok előre szólni. Talán. – Sindy tudta mivel jár egy lélekrablás. Emiatt csak nőtt benne a fájdalom.

-   Jó és mi van, ha akkor tűnik elő a lelked, mikor én már rég meghaltam? Lehet, hogy ezredekkel később. Jenson! - Sindy ismételten zaklatott lett.

-     Oliv érted bármit. - Jenson nyugtatóként egy mosolyt is dobott.

-   Akkor ne halj meg!- Jenson egy pillanatra becsukta a szemét.

-   Mire a program a végére ér, ott leszek melletted. – Sindy a mondatból kihallotta a néma szavakat. Jenson már nem reménykedett. Sőt már várta a halált.

-          Jenson feladtad. – Sindy szinte suttogta. Megint kezdte elveszíteni hangját.

-      Csak a testem. – Jenson is lejjebb emelte a hangját. Csend telepedett rájuk.

-    És Dean? – erősödött meg Sindy hangja.

-    Nem tudja és nem is akarom.

-    Egy idő után úgyis megfogja.

-   Tudom. – a csend újra felemésztett mindent. Sindy oldalra nézett. Pár ággyal arrébb Dean egy széken ült. Egy sráccal beszélgetett. A lány is ismerte. Alfred Frewen, egy szókimondó katona. Ha jól rémlik Dean, azt mondta nekik, hogy „Alfred egy igazi hős, megint a fogát akarta ott hagyni. De megúszta a kis rohadék pár töréssel. „majd hangos kacagásba tört ki. Pár nappal ezelőtt történt, mégis hallotta a fejében visszhangzani Dean erőteljes nevetését. A fiú egyenest őket figyelte. Sindy tudta hallani nem hallja őket, de vak se, lesz pár kérdése a lányhoz.

-    Szeretlek Jenson. - Sindy visszanézett a fiúra. Már lassan egy éve nem mondta neki. Most pedig furcsán hangzott az egész.

-   Én is Oliv. – Jenson mosolygott. Sindy a fiú fejéhez sétált, lehajolt és megcsókolta. A fiú lázas ajka, libabőrbe kergette a lány testét. Sindy visszaegyenesedett. Deanre nézett, aki egyenes rászegezte tekintettét. Hármuk között a kezdetektől fogva zavaros volt a kapcsolat, olykor csattantak el csókok, Jenson és Dean által is. Viszont szerelmi kapcsolatról egyikükkel sem volt mondható.  Ritkán történtek meg, azonban utána hetekig feszülté vált a légkör. Egymás szemébe néztek, mindketten szenvedtek. Sindy mellől és reszelős hang szólt meg.

-   Kedves Ford úr. Hogy érzi magát?- Mr. Elijah állt ott, arany markolatú botját szorongatva.

-   Mesterem, hogy őszinte legyek borzalmasan. – kacagott Jenson.

-    Még jó, hogy ti lennétek a legjobb harcosok. – nézett Jensonra. – Persze ti döntötök sorsotokról. – Sindy értette a mesterük mire gondol. Tudta a Bentley ügyet. Mr. Elijah Sindyre nézett.

-   Olivia hagynál minket kettesbe beszélni Jensonal? –Sindy a fiúra nézett, majd mestere mellett elment.

           Sindy gyorsan viharzott az ágyak között. Dean felnézett rá. A lány a következő pillanatban már a folyóson állt. A folyosó sötétebbik zugába, ahová a lámpafénye nem ért már el, csendesen ácsorgott Matt.

A vetítőn hirtelen a kép megszakadt. Nem kikapcsolt, csak elsötétedett. Majd szöveg rajzolódott ki a homályból.

Eddig vetíthettem, bár ideáig sem szabadot volna. Clara láthattad, elintéztem. Edward, lesz, még alkalma újra megköszöni. Mindenki mástól pedig kérem, hogy hallgasson. Vissza már csak este megyek. Sziasztok!

A vetítő sercegve köddé vált. Clara nagyot nyelt. Edward leszállt a pad tetejéről és a tanári asztalhoz sétált.

-          Mondanom sem kell, hogy nem szólalhatok róla senkinek. Én a helyetekbe Sindy barátjává válnék. Nagyon jó ember. Félni nem kell tőle, de tartani viszont igen. Már négy éve csinálja és láthatjátok roppantul nem könnyű. Ő úgy kapta az erőt egy nap, mint sokan mások. Amikor az iskolába került átesett a felvevő ceremónián. Az alatt kapnak hatalmas fájdalmak ellenében varázserőt. Sindyt az iskola kereste meg. Mivel ő valami kiválasztott. Ezt én sem tudom pontosan, lényeg az, hogy benne valami több megtalálható, mint most épp bárki másban. Szint úgy ember. Ja meg nem egyszer megvédte a ti életeteket is.

Viszont megyek Claraval egyetemben. Tanárnő mindent meg fog majd tudni, legyen türelemmel. További jó tanulást. A viszont látásra.